Ízületi és izom funkcióit helyreállító korrekciós gyakorlatok


Miért alakulnak ki a statikai problémák?


Az emberi test mozgásra tervezett. A mozgásnak olyan döntő szerepe van az emberi test működésében, amelyet semmilyen mesterséges eljárás nem válthat ki, hiszen az egész szervrendszerünk csakis mozgás által töltődhet fel. A modern életvitel azonban már nem meríti ki a mozgásrendszerünk adta lehetőségeket, és sajnos minél kevesebbet mozgunk, annál kevesebb mozgásra vagyunk képesek. Az izmok amelyek nincsenek rendszeresen ingerelve elsorvadnak. A test alkalmazkodik a kialakult helyzethez, észleli, hogy az érintett izom nem használható, és bevon más izmot is a munka elvégzésébe. Jelentéktelen perifériás izmokat mozgósít, hogy tegyék azt, amit a sorvadt izomnak kellene tennie. A perifériás izmok nem elég erősek a feladat elvégzéséhez, így saját működésük tökéletlenné válik, ez pedig újabb működési zavarokat eredményez, az ízületek eltorzulnak, a mozgás fájdalmassá, nehézkessé válik. A kifejlődő működési zavarok pedig fájdalommal, és tehetetlenséggel terhelik az egyént egész életén keresztül, pedig csakis arról van szó, hogy testünket rendeltetésével ellentétes hatás érte, vagyis mozgásigénye nincs kielégítve. A mozgató rendszerünk fokozatos romlásának finom jeleit sokáig nem vesszük észre, mivel a test alkalmazkodóképessége hosszú ideig képes ezt kompenzálni. A sok apró veszteség azonban idővel összeadódik, és jelentkezik a krónikus fájdalom, a testünk pedig fokozatosan veszíti el működési kapacitását. A problémát gyakran serkentőszerekkel, fájdalomcsillapítókkal, műtétekkel, testkultúra szalonok ergonómiai berendezésével próbáljuk az emberi testet az ember alkotta szabványokhoz alakítani. Ezek azonban nem jelentenek megoldást csakis az emberi minták újra felfedezése, az eredeti funkciónak megfelelő használat visszaállítása lehet az első lépés a fájdalom megszüntetésére.

A test élő rendszer, állandó növekedésben és megújulásban van. Az izmok, a csontok, a kötőszövetek, az idegek, a porcok, mind élők. Ha a test nem képes megújulásra, az azért van, mert áthágtuk az egészség törvényeit. Minél több törvényt szegünk meg, annál gyorsabban öregszünk, és annál hamarabb halunk meg.


Hogyan hatnak a korrekciós gyakorlatok?

Mai életünk mozgásban szegény természetéből fakadó működési zavarok nem a test rossz tervezésének következményei. Épp ellenkezőleg, a test a saját mozgásrendszeri örökségének szigorú logikájával összhangban válaszol. Ha a mindkét oldalon nyolc darab teherviselő ízület nem dolgozik együtt akkor a kompenzáló izmok mozgatják ezek csontjait, és az ízületeket is, saját feladataikon túl, ez esetben már funkciózavarról beszélhetünk. Sőt egy-egy ízület működési zavara megbontja a mozgatórendszer, mint egész épségét. A mozgatórendszer fő feladata a test felemelése, és egyenes állásban tartása, és ez a hatalmas munka igénybe veszi a kisujjunk hegyétől a fejünk búbjáig. A fájdalom a test természetes egyensúlyának a a megbomlását jelzi, de a hagyományos fájdalomcsillapító nem oldja meg a nehézségeket de tartósan aláássa az egészséget. A vázszerkezet helyreállító masszázzsal, és az ízületek funkcióját helyreállító gyakorlatokkal azonban visszaállítható a természetes egyensúly, és a fájdalommentes, szabad mozgás.

A korrekciós gyakorlatok olyan egyszerű, könnyen elvégezhető mozdulatsorokból állnak, amelyek helyreállítják a test természetes felépítését, és helyzetét, ennek következtében nemcsak a legmakacsabb fájdalmakat enyhíthetik, szüntethetik meg, hanem visszaadhatják a harmonikus, szép testtartást, és a mozgás örömét. A gyakorlatok nem csak az egyes ízületek és izmok funkcióját korrigálják, hanem a gerinc, a csípő, a térd és a boka, vagyis a fő teherviselő és mozgató ízületek közötti kapcsolódásokat, kommunikációt is helyre állítják.

A személyre szabott gyakorlatok célja:
  Helyreállítani a test felépítését
  Visszanyerni a működőképességet
  Visszatérni az egészséghez.

A mozgatórendszer önmagában nem csak a test tartásáért, és mozgásáért felelős, hanem a légzőrendszer, az anyagcsere, a keringés, a belső szervek, az immunrendszer, és a test minden rendszere a mozgástól nyer erőt. A funkciózavarból eredő fájdalomra adott automatikus válasz az, hogy nem mozgunk. Ez viszont nemcsak, hogy újabb funkciózavarokat eredményez, de az egész szervezetünkre negatívan hat, és elvész a mozgáshoz kapcsolódó erő, mozgékonyság, ügyesség, bizalom, és öröm is. A mozgatórendszerünk funkcionális állapotának tehát meghatározó szerepe van az EGÉSZ-ségünk szempontjából. Az elveszett működéseket nem tudja aktivizálni sem a testépítés, sem az erőltetett munka.

mozgásfunkció


Mennyi ideig tart a célzott gyakorlatprogram?

Testünk valamennyi izma megszakítatlan láncot alkot az ízületeken, és a hosszú csontokon keresztül, a fejtől a lábig. a gyenge, inaktív izom munkáját egy, vagy több másik kompenzáló izom veszi át. Nem elég a gyenge izom erősítése, mert akkor a kompenzáló izmok fognak reagálni az összes ingerre, érintetlenül hagyva a gyenge elsődleges izmokat. Az egyes izmok külön történő kezelése értelmetlen, mivel az izmok mindig szoros összefüggésben vannak más izomcsoportokkal. Mindegyik izom ismeri a helyét és feladatát, és kész visszatérni saját funkciójához, némi bátorítás hatására, de soha nem egymástól elszigetelten, hanem együttesen működnek. Az eddig helyettesítő izmok visszanyerik egyensúlyukat, és egyformán erősítik saját magukat, mint egy átfogó rendszer összetevői. A mozgásprogramot a vázszerkezet helyreállító masszázzsal szinkronban, egyénileg állítom össze. A a gyakorlatok elvégzése naponta 15-30 percet vesznek igénybe, melyet két hét-egy hónap időközönként újítunk meg, a problémás területektől a test egészséges rendszerének teljes visszaállításáig. A legutolsó mozgássor egy életre szóló program, amellyel megelőzhető a funkciózavarok kialakulása.


Mit várhatunk a kezeléstől?

A mozgás-funkciót helyreállító korrekciós gyakorlatok képesek felébreszteni a testünk veleszületett mozgásérzékelését, izmaink memóriáját, emlékezetét, a dolgok felszín alatti finom felismerését. ahogyan a funkció helyreáll, a fájdalom megszűnik. A mozgatórendszer nem a a gyógyszerek, a műtétek, és az orvosi beavatkozások általi vezérlésre van tervezve, hanem arra, hogy egy mozgásban gazdag környezetben működjön. Az úgynevezett "kímélő életmód", vagy azok a kúrák, amelyek a mozgás csökkentésén, vagy korlátozásán alapulnak csak fokozzák a bajt, mely végül azt eredményezi, hogy a csökkentett mennyiségű mozgás hatására is megjelenik a fájdalom.
Az utóbbi évtizedekben, ahogyan nő az ülő foglalkozást végzők aránya, az krónikus ízületi fájdalmak előfordulási gyakoriságának aránya annyira megszaporodott, így a normális, és nem normális kritériumai annyira megváltoztak, hogy szinte csak a külső eltorzulás, a mozgásképtelenség, és a krónikus fájdalom számít abnormálisnak. A mozgatórendszer működési zavarának egyéb tüneteit: merevség, kimerültség, egyensúlyzavar, görbe váll, a gerinc ágyéki görbületének elvesztése, elhízottság, stb. normálisnak számít. Pedig valójában ami betegségnek néz ki, az betegség. A megoldás pedig az, hogy újra kell tanulnunk a saját testünk érzékelésének ősi módját. A funkciót helyreállító korrekciós gyakorlatok nem tornagyakorlatok. A személyre szabott mozdulatsor az izmok és az ízületek oktatására szolgálnak. Ha a mozgáshiány már beépült a szervezetbe, a testünk szó szerint elveszíti eredeti tervezett mozgásait. A gyakorlatok felébresztik az izmok memóriáját, és megtanítják, mit és hogyan csináljanak.

A krónikus fájdalom megszüntethető a korrekciós gyakorlatok révén. A hatás gyakran már az első alakalom után érezhető, a tartós helyreállításhoz azonban be kell tartani a személyre szabott programot. A korrekciók mellé a vázszerkezet helyreállító manuális terápia is szükséges, a helytelen használatból adódó feszültségek feloldására.
A komplex kezelés garantáltam életminőségbeli változást eredményez.